Skip to content
Kezdőlap » Régi Budai strandok a nyári szórakozás fő helyszínei.

Régi Budai strandok a nyári szórakozás fő helyszínei.

A nyári hónapokban a 70-80-as években is a strandok kerültek középpontba, melyek kis felfrissülést hoztak a meleg napokon.

Minden környéknek megvoltak a maga strandjai az észak Pesti rész a Dagály, Tungsram és a Palatinusba járt a dél Pestiek a Csepelit látogatták. Az észak Budai kerületek: a Pünkösd fürdő a Csillaghegyi, vagy a Római vízében hűsölhettek. A Budai rész belváros szakaszánál a Lukács a Rudas a Gellért a másik oldalon a Dandár volt kedvelt strandoló hely.

A dél Budai területekre nem sok strand jutott: az Albertfalvi és a Kábel strand.

Az Albertfalvi strandot a BESZKÁRT a BKV elődje üzemeltette és 1936-ban nyitotta meg kapuit. Egy nagy úszómedencéje volt amit a környező fák árnyékoltak így a vize nehezen melegedett fel benne. Akkoriban még nem voltak vízmelegítési megoldások kiépítve a medencékben, így a hideg csapvízzel töltött medencék csak a nap erejére számíthattak, ha némi melegedésre vártak. Ezért híres volt, hogy feltöltést követően sokáig nagyon hideg maradt a medence vize. Gyerekként emlékszem hosszasan biztattuk magunkat és egymást a medence partján, hogy bemenjünk a hideg vízbe.

Egy másik blogon is olvashattok egy személyes beszámolót az Albertfalvai strandról.

Az Albertfalvai strandfürdő meszelt falú nagymedencéje.

A strand hátsó részénél egy Büfé is üzemelt, de emlékeim szerint a legtöbb család elemózsiával felszerelkezve látogatta a fürdőt.

A medence mellett volt szabad terület a sportolásra is, egy kis foci pálya formájában. De aki a napozást részesítette előnyben szintén kibontakozhatott. A medence körül több pad is volt elhelyezve ahonnan a szülők figyelhették a gyerekeket.

A hetvenes és nyolcvanas években sok családnak biztosított kellemes hétvégi időtöltést ez a strand.

Emlékeim szerint a strand a 90-es évek közepéig működött, majd közel 20 évig elhagyatottan várta a sorsát. 2016-ban a már elhanyagolt romos területre felvonultak a munkagépek és egy lakópark alapjait kezdték építeni.

A lakópark azóta elkészült és a strand így már csak az emlékeinkben él tovább!

A másik dél Budai strand a Kábel volt amit a hetvenes évek elején zártak be (73-74) Körül. Ezt a strandot én gyerekként már csak bezárt romos állapotában láttam. A területen egy nagy medence és egy kisebb gyerekmedence működött. Sajnos a Kábel strandról csak egy fotóm van!

kábel strand
A háttérben a Kábel strand már bezárt épülete látható 1978-80 környékén.
Jelenleg a Nyéki Imre uszoda van a helyén. Saját fotó!

A medencék körül több gyümölcsfa is volt, melyek termését mi a környékbeli gyerekek szüreteltük a nyári napokon. A kihalt terület üres medencéiben az idők során csak az esővíz gyűlt össze, amiben ekkor már csak a békák sokasága élvezte a fürdőzést.

Ez a strand is évekig elhagyatottan várta a sorsát, miután a mostani Nyéki Imre uszoda építkezése elkezdődött.

A mai hibrid félig uszoda és félig strandként üzemelő létesítmény elsősorban a vízilabda meccsek kedvelt helyszínévé vált, de szakasosan a nagyközönség is látogathatja.

A retro napló blog fórum oldalán megírhatjátok ti melyik strandra szeretettek járni.

További nosztalgia hangulatú írások a blogon:

Írta és szerkesztette: István