A szocializmus éveiben is voltak játéktermek, melyek széles korosztálynak nyújtottak szórakozási lehetőséget egészen a kiskamaszoktól a felnőttekig, egy kis kikapcsolódást nyújtva a sokszor monoton hétköznapokban.
Ekkor még nem volt playstation és xbox, azonban az igény megvolt egy kis játékra, kezdetben a flipper gépek voltak a legnépszerűbbek, amihez később a pénzérmével működő videojáték automaták is csatlakoztak.
Talán sokan nem tudják hogy a flipper gépek elődje a Bagatelle története egészen az 1800-as évek elejéig visszanyúlik. Ez a játékot akkor még elsősorban francia nemesek játszották. A manapság is ismert flipper az 1930-as években indult el világhódító útjára.
A flipper játék Amerikából indult és egy Brit származású feltaláló kezdte el gyártani az Ohió államban. Kalandos története volt mivel már egészen korán 1942-ben betiltották New Yorkban és néhány további államban. Ez a tiltás egészen a hetvenes évekig korlátozta terjedését. A tiltás oka, hogy szerencsejáték kategóriába került pedig egyértelmű a szabályait tekintve, hogy egy ügyességi játékról van szó, amivel nem lehet pénzt nyerni, maximum plusz játékidőt. A flipper játékról bővebben!
A rex asztalok nagyobb üdülőkben is megtalálhatóak voltak amire biztos sokan emlékeznek. A játék fő szabálya egyszerű volt minél értékesebb lyukba elrakni a golyókat, azonban az asztal közepén elhelyezett gombát nem szabadott felborítani. Néhol a rex asztalhoz egy szintén népszerű csocsó asztal is társult!
A játéktermek kínálatában a videojátékokból az elsők között volt a Pac Man, ahol egy sajtformájú figurával kellett felfalni a labirintus pályán elhelyezett pontokat.
De volt King Kong-os ahol egy gorillával kellett ügyesnek lenni, és a hagyományos Ping Pong-ra épülő játékok továbbfejlesztett változatai, ahol általában egy golyót kellett irányítani (falbontós). Természetesen a sci-fi filmek űrhajós játékairól se feledkezzünk el, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett a fiatalság körében. Valamint a fiúk körében mindig közkedvelt autós játékok.
Én gyerekként három játéktermet szerettem ahová néha eljutottam és néhány feledhetetlen percet élhettem át. Az egyik a vidámparkban volt, a másik a XI. kerületi FMH (Fővárosi Művelődési Ház) Főbejárata melletti jobb oldali szárnyánál található Empátia játékterem. Ez egy kis helyiségből ált, de ahhoz képest aránylag sok gép volt benne elhelyezve. Az egyik oldalon a hagyományos flippergépek sorakoztak, a másik oldalon a videojátékok kaptak helyet.
A harmadik a Déli pályaudvar szomszédságában az alkotás mozihoz néhány sarokra egy pince helyiségben volt található. Elég nagy helyiség volt ami körbejárhatóan volt kialakítva. Minden korosztály megtalálta a számára kedvenc játékot.
Azonban bármelyik játékteremre is esett a választás költséges mulatság volt, amit nem mindig engedhetünk meg magunknak!
Ezért gyerekként sokszor inkább a mozit választottuk, amit gyakran jobb befektetésnek találtunk a kevés kis pénzünk elköltéséhez.
Minden játék általában 2 forinttal működött de egy kicsivel később már voltak drágább 2×2 forintos játékok, majd jöttek az 5-10 forintosokkal működők.
A vidámpark területén külön épületben kialakított játékteremben is sok gép volt elhelyezve, amit a fiatalok mellett a felnőttek is előszeretettel használtak.
A Budai skála egy oldalsó kistermében is volt egy időben játékterem azonban ez már más rendszer szerint működött inkább egy számítógépes klub volt, ahol Commodore gépeken lehetett játszani. Én inkább csak nézelődtem itt pár alkalommal így nem tudom milyen rendszer szerint működött. Gondolom időalapon lehetett használni a gépeket!
Egyik ismerősömnek viszont volt egy egyszerű fekete-fehér ping-pong tévére köthető játék konzolja amivel sokszor egész délutánokat játszottunk a haverokkal.
Manapság is van egy flipper múzeum amit a XIII. kerületben került kialakításra, aki egy kis nosztalgiára vágyik érdemes ellátogatni ide.
A számítógépek és a játékkonzolok elterjedésével a játéktermek sorra megszűntek.
Azonban a videójátékok ma is népszerűek, csak mindenki otthon használja ezeket a játékokat. Sok retró arkade játékot újra kiadnak amik grafikában gyengék a mai technikához képest de sokan szeretik őket.
Neked is vannak emlékeid a bejegyzés témájához kapcsolatosan? Írd meg a Retró napló beszélgetős fórumán, ahol minden nosztalgia kedvelőt szeretettel várunk.
Ebben a bejegyzésben is a Fortepan oldaláról lettek felhasználva az illusztrációként használt képek!
További nosztalgia hangulatú írások: