A közért avagy teljes nevén: Községi Élelmiszer kereskedelmi Rt. régen ez a szó volt az első, ha élelmiszert vásárolni mentünk.
A napokban véletlenül használtam ezt a kifejezést mikor egyik szomszédom megkérdezte hová megyek. Értetlen tekintettel nézett vissza rám, (pedig ő sem a rendszerváltás után született.) Gondoltam egy bejegyzés erejéig összefoglalom a közért kifejezés mögött lévő életérzést egy képes beszámolóban.
Egész a rendszerváltásig a közértek szolgálták ki az emberek mindennapi élelmiszer szükségleteit. A polcok tulajdonképpen bőséges kínálatot nyújtottak. Igaz a nyugati termékek még korlátozottan voltak elérhetőek, de így is széles választék volt minden területen. Felvágottak, tejtermékek, édességek, konzervek, tartós élelmiszerekből különböző termékek között választhattunk.
A szupermarket kifejezés ekkor még nem volt ismert ugyanis az átlagos élelmiszerboltok tényleg elsősorban az élelmiszerekkel voltak feltöltve. Sokaknak a szatócsbolt kifejezés is ismerősen csenghet, ami tulajdonképpen az élelmiszerbolt egy másik korábbi elnevezése volt, ezekben az üzletekben vidéken mezőgazdasági eszközöket, és szerszámokat is vásárolhattunk. Egy jó szatócsboltban sok helyen akár hitelre is vásárolhattak a vásárlók!
A közértek a korai időszakban 50-60 években még nem önkiszolgáló jelleggel működtek, így ekkor még mindent külön a pultnál kellett kérni az eladóktól.
Érdekesség: A közérteknél nem ritkán előfordult, hogy a hajnalban munkába indulók a tejesládákból kivették a számukra szükséges árukat, aminek az árát becsületkassza jelleggel a ládába rakták.
Az első nagyobb ABC-k megjelenésével párhuzamosan alakult ki az önkiszolgáló rendszer, ahol a polcokról már szabadon lehetett válogatni a kínálatból, amit ezt követően rögtön a pénztárnál fizethettünk ki. Ezek a nagyobb belső térrel rendelkező ABC közértek már komfortosabb és gyorsabb vásárlást biztosítottak a vásárlóknak.
A lakótelepek házai között is gyakran találkozhattunk velük, (lásd a képen) de a belvárosban is több helyen elérhetőek voltak.
Az egy épületben több terméket is kínáló Skála Budapest Nagyáruház volt talán az első amelyben egy helyen vásárolhattunk élelmiszert, ruházatot, sportfelszerelést, műszaki cikket, vagy akár hangszereket. A Budai Skála áruház 1976. Április 3.-án nyitotta meg kapuit és igazán nagy sikert aratott. A régi áruház lebontását követően a helyén egy modern bevásárlóközpont épült Allee néven.
Ne de kanyarodjunk vissza a közértekhez ahol a mindennapi élethez szükséges élelmiszereket beszereztük.
A közért kifejezés mellett, az ABC is szintén az élelmiszerekhez kapcsolható név volt.
A tejtermékek szintén önkiszolgáló jelleggel egy hűtő pultnál voltak elérhetőek. Ez manapság is így működik a legtöbb helyen.
Érdekesség! A hetvenes és nyolcvanas években a tej és kakaó zacskóban 1 és fél literes kiszerelésben volt elérhető. A zacskók általában egy tejes ládában voltak elhelyezve mivel néha kiszakadtak, ezért a közelben mindig volt egy rongy amivel szárazra törölhettük a kiszemelt zacskókat.
A közértekben a mai kisebb élelmiszerboltokhoz hasonlóan volt egy húsokat és felvágottakat kínáló pult is.
Az élelmiszer boltokban akkor még lehetett vásárolni dohányárut is amit általában a pénztár közelében helyeztek el. (Akkor még nem volt Nemzeti dohánybolt!)
A pénztárnál természetesen csak készpénzzel lehetett fizetni!
A vásárlás után ahol ma is a kosarat szoktuk kipakolni, voltak kávé, dió, és mák daráló gépek amit ott a helyszínen lehetett használni. A szemes kávé akkoriban nagyon népszerű volt!
A blogbejegyzésben felhasznált fotók a Fortepan oldaláról lettek felhasználva ahol már több mint 150 000 régi fénykép található.
További retró hangulatú írások:
Az utcai telefonfülke végnapjai.