Egy határőr emlékei: A vasfüggöny.

A nyolcvanas évek végéig a vasfüggöny választott el minket a nyugati szomszédunktól Ausztriától. Mit is takart ez a kifejezés pontosan?

Határőrként a vasfüggöny számomra nem egy homályos kifejezés volt, hanem nap, mint nap találkoztam vele és ismertem a működését. Igaz, hozzátenném én a vasfüggöny vége előtt néhány hónappal ismertem meg a rendszert.

Ebben a blogbejegyzésben megpróbálom összefoglalni mit takart ez a kifejezés a valóságban.

A teljes elbontás után több mint 30 évvel (1989 Június 27.-én kezdődött ) talán ma már bátran elmondható hogyan működött a vasfüggöny a nyugati határszakaszon.

A vasfüggöny elsődleges célja az volt, hogy a zöldhatáron megakadályozza az illegális határátkelést. Az első generációs megoldások már 1949-től kiépítésre kerültek, de akkor még az elsődleges elriasztó erő az aknazár volt, különböző kerítés elemekkel párosítva. Ezt később felváltotta az S-100-as típusú szovjet jelzőrendszer, ahol az aknazár már eltávolításra került.

a vasfüggöny

A vasfüggöny egy fizikai elválasztó vonalat képezett a kelet és a nyugat találkozási pontján.

A ország nyugati felén kiépített szakasz 260 km hosszúságban követte a határvonalat. Aki a vasfüggöny átlépését tervezte nem volt könnyű dolga, de persze voltak a rendszenek gyenge pontjai is.

Hogyan épült fel a vasfüggöny komplett védelmi rendszere?

Aki a zöldhatáron való átkeléssel szeretett volna új életet kezdeni, annak több akadály leküzdésével kellett szembe néznie.

Régen még a határ menti települések meglátogatása is gyanús tevékenységnek tűnt, így a határsáv megközelítése volt az első kihívás a disszidálásra vállalkozók számára. A mélységi felderítés ugyanis gyakran már itt jelentést adott, ha valaki a zöldhatár felé próbált közelíteni. Rengeteg civil személy szolgáltatott hasznos információt a határőrség számára.

A vasfüggöny technikai elemei amik akadályozták az átjutást:

vasfüggöny szerkezeti felépítése

A Magyarországi részről érkezők először egy vadfogóval szembesültek, amely elsősorban az erdei állatokat tartotta távol a fizikai határzár vezetékeitől. Számos téves riasztás volt az erdei állatok miatt, akik gyakran gyanútlanul a rendszer drótjai közelébe kerültek. Ezen a vadfogó kerítésen még aránylag könnyen át lehetett mászni, ugyanis nem volt egy magas szerkezet azonban ezt követően jöttek az igazi kihívást jelentő akadályok. A technikai zár 24 voltos árammal működött, így az nem okozott sérülést az embereknek és az állatoknak sem, de pontosan megmutatta melyik szakaszon történik határsértési kísérlet.

A folyamatosan áram alatt lévő vezetékek elvágása esetén azonnal jelzett a rendszer, valamint ha a vezetékek között próbált valaki átjutni szintén elkerülhetetlen volt a riasztás. Talán az egyetlen megoldást egy magas létra kínált, azonban ezt elég körülményes lett volna a helyszínre szállítani.

Mivel minden jelzést a határőrök kivizsgáltak így a téves riasztások miatt is teljes határ zárást rendeltek el. A jelzést követően azonnal egy járőrcsapat vonult a helyszínre, amely kivizsgálta a riasztás okát. A katonák a nyomok alapján tudtak dönteni, hogy valóban határsértés történt vagy csak egy állat esetleg egy lehulló faág okozta a riasztást. Eközben az éles határt a többi határőr láncban zárta, ami a jelzőrendszer mögött 3-5 km távolságra volt. Így azoknak a határsértőknek, akiknek sikerült az akadályokat legyőzni, még ezt a távot is meg kellett tenniük, ami szintén hosszú percekbe telt.

A viharos időjárás kínált még némi esélyt a vasfüggönyön való átjutáshoz, ugyanis erős viharban néha nem volt áram a kerítésben és ilyenkor a látási viszonyok is korlátozottak voltak.

Ezért, ha sikerült is átmászni a kerítésen egy rövid felgereblyézett nyomsáv után, egy térd magasságba telepített világító rakéta jelzőrendszer következett, amibe a felkészületlen menekülök gyakran beleakadtak és így egy világító jelzőrakéta került kilövésre, ami a helyi járőröket aktivizálta. A rakéta telepítés után volt egy teherautó szélességű út, ahol a határőrök járőröztek. Majd az út másik felén szintén egy jelzőrakéta telepítés húzódott. Ezt követte egy széles nyomsáv kb. 4-5 méter szélességben, amin minden menekülési nyom jól meglátszódott. Majd jött még egy vadfogó ami nem volt magas, de szintén nehezítette a továbbjutást.

A vasfüggöny lebontása a Magyar-Osztrák határszakaszon 1989-ben.

A kép eredeti forrása a fotóra kattintva elérhető!

Aki itt is átjutott néhány kilométer távolságra várta az éles határ, ahol még a záráshoz kirendelt járőrök gyűrűjén kellett átjutnia. Ez mellett ne feledjük a határsértőknek mindezt a távot a korom sötétben kellett teljesíteni, ami szintén nehezítette a feladatot. A zseblámpával való világítást gyorsan kiszúrhatták a közelben járőröző határőrök, így az szintén nem volt opció. A katonák általi zárás egy láncot alkotott, ahol szakaszoktól függően kb.10-20 méterenként állt egy járőr. Akinek itt is sikerült átjutnia az már az osztrák oldalra érkezett.

A vasfüggöny kényesebb szakaszai az erdős területek voltak, ugyanis a sík területeken jók voltak még éjszaka is a látási viszonyok, de az erdőben ez kevésbé volt így. Aki már járt éjszaka erdőben az tudja, hogy a fák lomkoronái alatt ijesztően sötét tud lenni, és fény nélkül még az irányt is könnyen elveszíthetjük.

Természetesen a sűrű erdős területen több időt vett igénybe az átjutás, így lassabban értek a határsértők az éles határsáv zárási pontjaihoz.

A határ menti őrsök jelzőrendszere szektorokból állt, ami általában jobb és bal szektorokra volt felosztva. Az őrs épülete volt a központ, ahonnan jobbra és balra is általában 8-12 szektor jutott. Ez lefedett területi adottságoktól függően összesen 5-20 kilométeres távot. Ennek a távolságnak az őrzése jutott egy határőr őrsre.

A sűrű riasztások miatt mi határőrök egyáltalán nem bántuk, mikor a jelzőrendszer nyugdíjba vonult, ugyanis a folyamatos éjszakai készenlét sok éjszakánkat ketté törte, így a nyugodt pihenés a számunkra abban az időszakban ismeretlenné vált.

A határőrök folyamatosan járőröztek ezen a szakaszon, így nem volt könnyű zavartalanul átjutni a területen. A sík terepeken magasfigyelők (mafik) is voltak, ahonnan szintén jól be lehetett látni a tájat és észrevenni az idegen mozgást. Néhol a vadászok telepítette vadlesek is jó rálátást biztosítottak a terület őrzéséhez, amit szintén sokszor használtunk. A határőrök így elég nagy hatékonysággal tudták elkapni a határsértőket. További segítségünkre voltak még a járőr kutyák, valamint az éjjellátó készülékek, amik szintén sok határsértő elfogásában közreműködtek.

A határőrök számára a fegyverhasználat kifejezetten csak figyelmeztető lövésekre volt korlátozva! Ezt a szabályt csak egy személyes támadás írhatta felül. Ilyen szerencsére ritkán fordult elő, és az eseményt követően komoly kivizsgálás követte volna.

Utóirat:

Járőrtársaimmal és kutyámmal közösen én is 15 hátérsértőt fogtam szolgálataim során. Ez már abban az időszakban történt, amikor már nem működött a vasfüggöny. Ugyanis ebben az időszakban rendkívül aktív mozgás volt a nyugati határszakaszon, először az NDK-s állampolgárok, majd a romániai rendszerváltás eseményeit követően az onnan menekülők miatt.

Sok-sok érdekes történet van még, amit ha lesz rá igény szívesen megosztok veletek!

További retró történetek.

Írta: István